Robogótörténelem

Tévhit, hogy az olasz Vespa volt az első robogók egyike. Valójában a robogó az amerikai iparhoz köthető: az 1920-as években jelentek meg a robogók elődjei, amikor a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre több újítást üdvözölhettek a modern kor polgárai.

A robogó kezdetben inkább hasonlított egy motoros rollerhez, mint a mai robogók egyikére. Az ülés és a lábdeszka csak később került fel a járművekre, addig csak állva lehetett közlekedni és betolással kellett elindítani a járművet.

Az első robogók zajosak voltak, viszont már akkor könnyebb és gyorsabb közlekedési alternatívát kínáltak az utca embere számára, mint az automobilok. Keresletben tehát nem volt hiány, sőt a női sofőrökre is gondoltak a nyitott váz bevezetésével, így nem okozott gondot a szoknyában történő, illedelmes robogózás.

Az első márkák közé tartozott az amerikai Unibus és a Ner-a-car, valamint később a Salsbury. Utóbbi újításai közé tartozott a fokozatmentes ékszíjhatás, melyet a mai napig alkalmaznak a robogógyártásban. Olaszország csak ezután csatlakozott a robogógyártás történetéhez, mégpedig a FIAT zászlaja alatt.

Ha Te is a robogózás szerelmese vagy, és gondod akadt kedvenc járműveddel, bátran fordulj hozzánk!

 

 

 

 

 

 

Google Plus